ELŐZMÉNY
_
A Te Utad Alapítvány története, múltja
Ismerje meg a Te Utad Alapítvány múltját.
A tevékenységek civil kezdeményezésként indultak az alapítást megelőző években.
2018-tól a kurátor kezdeményezésére és gondozásában létrejött egy Baranya megyei vállalkozókat segítő üzleti klub, melyet az alapítvány megalakulásáig saját szervezésében bonyolított le. Az alapítást követően az alapítvány gondozásában folytatódott 2020. márciusig, majd a klubot átmenetileg megállította a koronavírus járvány. 2021. őszén a kurátor újra építeni kezdte a klubot, ami már nem csak Baranya megyei vállalkozásokat célozta meg, hanem országos szinten várta a csatlakozni vágyó vezetőket. Tagjai, támogatói között nagyobb cégek és kisebb vállalkozások is megtalálhatók. Ezek a rendezvények a mai napig online és offline módon is megrendezésre kerülnek minden hónapban, esetenként a résztvevők valamelyikének telephelyén is.
Ezen kívül fiatalok manuális készségeinek fejlesztésére vonatkozó törekvések is tevékenységünk részét képezik: több olyan törekvést is eszközöltünk, melyek keretében főként faipari, kertészkedési, varrásoktatással kapcsolatos tevékenységeket készítünk elő. Terveink között szerepel általános iskolások számára sport-kalandtáborok beindítása. Ennek szakmai előkészületeit 2024-ben kezdjük meg. Pécsett már több alkalommal is megrendezésre került egy, a közúti balaesetmegelőzést elősegítő edukációs előadás a Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziumában. Ennek továbbfejlesztését tervezzük kiterjesztve az egész lokációra.
ALAPÍTÁS
_
Vezetőségi kör
A Te Utad Alapítványt 2020-ban alakult. Civil kezdeményezként kezdte meg tevékenységét, azonban néhány év alatt kinőtte magát – a kurátor több helyen találkozott további igényekkel és feladatokkal, melyeket már csak szervezeti háttérrel látta megvalósíthatónak.

Erős Gábor
Kurátor

Berek Péter
Elnökségi tag

Schmidt Zsuzsanna
Elnökségi tag
Célok
_
Az alapítvány céljai, tevékenységei
Alapítványunk elsődleges célja a jövő generáció vállalkozóinak támogatása, felkészítése a fenntartható, értékteremtő működésre, valamint a fiatalok fejlődésének, munkaerőpiaci integrációjának segítése, elhelyezkedési esélyeik növelése.
Az üzleti klub és a balesetmegelőzési előadások mellett igyekszünk felhívni a fiatalok figyelmét az egészséges életmód fontosságára, valamint olyan képzéseket tervezni, mely a már dolgozó fiatalokat célozzák meg: stresszmentesebb működést célzó pszicho edukációs tréningeket, valamint kommunikációs tréningeket bonyolítottunk le.
Kezdő vállalkozások támogatását is biztosítjuk tanácsadások, mentor programok kidolgozása révén.
2023-ban egy adománygyűjtő családi nap megszervezésében is részt vettünk, melynek keretében a Pécsi Morpheus Állatmentő Alapítványt támogattuk, és felhívtuk így a fiatalok figyelmét a felelős állattartás és az állatvédelem fontosságára.
2024-ben Business Night 4 Baranya rendezvény megszervezésében részt vett, ahol a pécsi cégek networkingjét támogatta.
Évek óta az Alapítvány égisze alatt folyik egy vezetői mastermind csoport működtetése, aminek keretén belül vezetői dilemmák feldolgozásával, a vele járó stresszhelyzetek kezelésének módjával is foglalkozunk.
A felsoroltakon kívül több olyan rendezvényen is részt veszünk, melyek céljainkhoz szorosan nem kapcsolódnak, de erősítik azt. Ilyen például a Fogd a Kezem Alapítvány tevékenységének támogatása, melynek fő célja a fogyatékkal élők munkaerőpiaci integrációjának segítése.
A Te Utad Alapítvány közeljövőben kitűzött céljai közé tartozik, hogy a balesetmegelőzésre irányuló előadás egy pécsi középiskolákat lefedő, átfogó szintre emelkedjen és a pécsi Lauber Dezső Sportcsarnokban kerülhessen megrendezésre.
Ezen túl, az elkövetkezendő 1-2 évben szeretné elindítani sport-kalandtáborát, melynek előkészületei folynak.
